Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pár mondat előszóban. Az új tulajdonosok, akik frissen jutottak hozzá a hőn áhított kézikonzolhoz, általában csak a bekapcsolt géppel a kezükben jönnek rá, hogy szép és jó minden, csak épp fogalmuk sincs arról, hogyan tudnának ezt, vagy azt csinálni a PSP-vel. Jobb esetben hallottak már downgraderől vagy pandorázásról (részletesen az előbbiekről később), rosszabb esetben még ezekről sem, de egy biztos: azt sem tudják, hol kezdjék. A pspfilez oldal rendelkezik egy elképesztően részletes PSP FAQ Mindekinek! (azaz "a PSP-t érintő, gyakran ismétlődő kérdések és válaszok") rovattal, ahol a szerző eM82 jóvóltából minden témakör részletesen le van írva, de ennek ellenére nap, mint nap jönnek új felhasználók, akik ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, amikre már ott a válasz. Gondolhatod, hogy az oldalunk régi tagjainak mennyire fárasztó minden nap ugyanazokat a kérdéseket megválaszolgatni, amit már ezerszer megbeszéltünk és ráadásul le is van írva. Ezen próbálok most segíteni egy, amolyan PSP gyorstalpalóval. Ez természetesen nem mentesít a PSP FAQ Mindekinek! elolvasásától, inkább amolyan gyorssegély a konkrét információra éhes, friss PSP tulajoknak. Igyekszem a lehető legrövidebben egy mindenki számára érthető, egyszerű, szakmai sallang mentes leírást készíteni a hogyanokról és a miértekről. Persze, van néhány szakkifejezés, amivel meg kell ismerkedned, de ezt nem egy szószedet vagy szótár alakjában fogom bemutatni, hanem mindig az adott környezetben fogom elmagyarázni.

Eddig világos? Remélem is! :) Akkor álljunk neki!



Firmware

A PSP-t egy operációs rendszer működteti, - ez nagyon hasonlít például a Windowshoz, - ezt hívjuk firmware-nek (ejtsd: förmver). Ha bekapcsolod a konzolt, akkor a főmenüben találod magad (ezt hívják XMB-nek), ahol ikonokat és azon belül is ikonokat találsz. A PSP-t működtetni viszonylag egyszerű művelet, lépkedsz ide-oda a nyilakkal és aztán odaklikkelsz valahova az :X:-szel. A firmware folyamatosan fejlődik, minden újabb verzió (más néven update vagy firmware update) valamilyen új funkcióval gazdagítja a PSP tudását, néhány esetben pedig hibajavítási célt szolgál. A S0NY által kiadott hivatalos gyári firmwarekről tudni kell, hogy nem képesek sem "feltört" ISO játékok futtatására, sem házi készítésű programok használatára. Hálistennek lelkes programozók hosszú munka után rájöttek a probléma megoldására: egyedi firmwaret kell készíteni, ami mindent tud, amit a hivatalos, plusz lehet rajta kotlátozás nélkül játszani! Fontos tudni, hogy ők ezt mind ingyen és bérmentve, a saját szabadidejüket feláldozva oldották meg és oldják meg a mai napig, úgyhogy kezdésnek egy hatalmas köszönetet kell mondanod nekik, ezzel elismerve munkájukat.



Egyedi firmware (Custom Firmware, röviden CFW)

Mostmár tudod, mi az az egyedi firmware, de hogy lehet azt rávarázsolni a kezedben lévő PSP-re, a hivatalos firmware helyére? Lényegében egyszerű, de ha kicsit jobban taglaljuk kiderül, hogy nem mindenkinek az. Fontos tudni, hogy a PSP megjelenésekor az első két hivatalos firmware az 1.00 és az 1.50 nem volt korlátozva, vagyis mindenki játszhatott ISO-kkal és házi készítésű programokkal. Kézenfekvő a megoldás: butítsuk vissza 1.50-re a PSP-t! És valóban ez a megoldás, a downgrade (ejtsd dáungréd). Visszabutítjuk a PSP-t és utána felrakunk rá egy egyedi firmwaret. Ma már ott tartanak a "hackerek"-nek titulált programozók, hogy a már az 1.50-re visszabutítás folyamata is kihagyható és egy lépéssel fel lehet "törni" a PSP-t egy egyedi firmware feltelepítésével. Ezekből, mármint az egyedi firmwarekből lényegében nincs választék, pusztán a hivatalos firmware verziók megjelenését követően jönnek ki újabb változatok. És, ha már itt tartunk, nevezzük nevén a gyermeket. Ha egyedi firmwareről beszélünk, akkor minden esetben egy "M33"-ról beszélünk. Onnan tudjuk, hogy ez egy egyedi firmware, hogy az alkotó gárda a saját nevével kiegészíti a firmware verziót, pl 3.51 M33, vagy 3.60 M33, illetve 3.71 M33. (A korábbi verziók futottak OE vagy SE néven is, de a szerző akkor is ugyanaz - nevezetesen Dark_AleX - volt, mint most, az M33 firmwareknél.)
A szabály tehát egyszerű:
3.71-es firmware -> hivatalos, gyári firmware = nem futtathatók rajta ISO játékok
3.71 M33-as firmware -> egyedi firmware = ugyanazt tudja, mint a gyári 3.71-es, plusz játszhatsz rajta ISO játékokkal
Most gondolom türelmetlenül várod, hogy egy M33-as egyedi firmwaret tehess a PSP-dre. Nézzük, mik a lehetőségek.


Pandora akkumulátora (röviden Pandora)

"Pandorázni" annyit jelent: "törjük fel" a PSP-t. Pandorázáshoz két dolog kell. Egy gyári PSP akkumulátor és egy Memory Stick, amin a program van. A PSP-dben lévő fekete akkumulátor egy egyszerű mozdulattal átalakítható "szerviz akkumulátorra", vagyis olyanra, amivel a PSP visszabutítását meg lehet oldani. Erre két lehetőséged van:

1. Szoftveres átalakítás
Ez esetben egy PSP-s programmal átprogramozod az akksit szerviz módba, majd később, a butítás elvégeztével, ugyanazon programmal visszaalakítod. Azért kell visszaállítani normál módba, mert szerviz módban csak és kizárólag downgradelésre használható az akksi. A szoftveres átalakítás egyik nagy hátránya, hogy az akksi átalakítását egy másik, már egyedi firmwarrel rendelkező PSP-n lehet elvégezni, s később visszaállítani, hiszen mint tudod, csak az egyedi firmwaren lehet házi készítésű programokat elindítani.

2. Hardveres átalakítás
A gyári S0NY akksikat át lehet alakítani fizikálisan is Pandorásra. Ehhez szét kell szedned az akksit és az egyik IC egy lábát ki kell forrasztanod, majd a butítás után vissza. A hardveres átalakítás előnye, hogy nincs szükség másik PSP-re, viszont hátránya, hogy külső beavatkozást igényel az akksi burkolatának szétszedése és a forrasztások miatt.

Melyik a jó megoldás? Ezt neked kell eldöntened, én csak felsoroltam a lehetőségeket. Ha van a közeledben valaki, akinek egyedi firmwares PSP-je van és segít neked Pandorás akksit csinálni szoftveresen, akkor az első. Ha egyszál magad vagy az Alföld közepén és 100 kilométeres körzetben még ember sincs, nemhogy egyedi firmwares PSP, akkor a második.
Általában ilyenkor szoktak előhozakodni a PSP tulajok a következő kérdéssel: "Nincs valami más mód a Pandorán kívül?" A válasz erre a következő: "De van. Persze csak akkor, ha a PSP-den 3.50-es vagy annál alacsonyabb gyári firmware van." Ha Slim, vagyis vékony PSP van a kezedben, akkor ezt a kérdést fel se tedd, mivel az 3.60-as firmwarrel jött ki, úgyhogy minden más módszer kizárt. Azért, hogy rögzüljön, lássuk a szabályt mégegyszer, hogy melyik PSP hogyan "törhető fel":
3.51 vagy efölötti (3.52, 3.60, 3.70, 3.71, 3.80, stb.) gyári firmwares PSP -> csak és kizárólag Pandora módszer alkalmazható
3.50-es vagy ez alattiaknál -> egyéb lehetőségek is vannak a Pandora mellett, ezek tekintetében lásd a PSP FAQ Mindekinek! rovatot.

És mégegyszer mondom: 3.51-es firmware fölött nincs más módszer a PSP feltörésére, csak a Pandora! És nem véletlenül írtam, hogy nincs más módszer, hanem azért, mert nincs! Ha egyik módszert sem tudod vagy mered vállalni, akkor sem kell a kukába dobnod a PSP-det. Országszerte sokan foglalkoznak azzal, hogy egy bizonyos összegért cserébe megcsinálják helyetted a Pandorázást, neked csak a PSP-det kell odavinned egy megbeszélt helyre. Megint csak azt kell mondjam, hogy te tudod, mi-mit ér meg neked. A lehetőségeket tudod, dönts belátásod szerint.



Játékra fel!

Most gyakorlatilag mindent tudsz, ami az elinduláshoz szükséges. Összegezzük: ha ISO játékokkal szeretnél játszani a feladatod annyi, hogy valamilyen módszerrel lebutítod (downgradeled) a PSP-det, majd felteszed valamelyik M33 egyedi firmwaret. Ezeket most nem írom le, minden folyamatot megtalálsz részletesen, magyar nyelven leírva a pspfilez fórum megfelelő témáiköreiben és a szükséges fájlokat is megtalálod ott. Ha elakadsz menet közben (hangsúlyozom, hogy menet közben! Ne kérdezz olyanokat, hogy "mindent elolvastam, akkor most mi is kell nekem és hogy kezdjem", mert azzal csak bevallod, hogy nem olvastad el, amit el kellett volna! És ha te nem veszed a fáradságot, akkor más se fogja és nem fog segíteni.), vagy neked valami nem úgy történik, mint az le van írva, akkor kérdezz. Mindig az adott témakörön belül tedd fel a kérdésed, de előtte kicsit olvass vissza, hátha már más is megkérdezte ugyanezt és le van írva a megoldás.

Jó játékot! :)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

PSP PANDORÁZÁS !

(Gorbeee, 2009.04.01 13:58)

PSP PANDORÁZÁS !

Kecskeméten PSP felélesztésben tudok segíteni.
Ha félre flashelted a géped, ha csak UMD-vel bírsz vele játszani és szeretnél internetről letöltött játékokkal nyomulni 10perc alatt megcsinálom neked !

SZIGORÚAN CSAK FAT PSP ÉS NEM ÚJ ALAPLAPOS PSP SLIM-BEN TUDOK SEGÍTENI!

Írj e-mail-t: gorbeee.hun@freemail.hu

a-rago@freemail.hu

(apa, 2008.12.21 15:26)

néhány hete vásárolt psp 'pandorázását' tudja valaki? Hirtelenjében szétnéztem a neten, nem sok remény van rá még most, de hátha...
Üdv, Apa

IC láb

(TibEe, 2008.11.12 16:40)

hali
Lgyetek szivesek válaszolni! Melyik IC lábat kell kiforrsztani? vagy egyáltalán mit? esetleg egy képet tudnátok róla küldeni? Elöre is köszönöm!
simontibor@freemail.hu



 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>